In a national holiday

I am so far now (in place - right now I'm in Sweden), but still,  15th March is one of the most important national holiday in Hungary, so I need to pin the tricolor to my coat and think about what can I do for my country.

I remember my history teacher who taught us so carefully

and I read the virtual history books on the internet 

and I follow the events of the snow storm and how they rescue one another 

and how the Spirit lead the Church in these days electing pope Francis

and then how much we need to do  -
for example because the leader of one of the best Hungarian band, the Republic died (named László Bódi, nickname Cipő) and we must continue to work not only for our own happiness but the whole Hungary and all Hungarians and all humans...

and I realize - we are so fools, we trick each other, we are selfish in the everyday life, we don't care about those who are not in our social state, have less money and so on... of course not everybody, but lots of us. And this is not good. Each of us would need to work on prospering his or her own family and country and the world, and not to sink just to earn money for buying food.

And right this moment I don't know what to do, but I am seeking the way and I'm sure I shall find it.
I'm sorry, I'm kind of philosophic person (like my father and elder brother), but I try not to think tooo much :)

And for the end of this post, the most famous poem of the revolution of 1848 here, as I like literature very much and  I would like to share my favourites with you.

(and from now the same - or at least similar, in Hungarian)

(mivel a régi blogom nem akarja, hogy írjak, ezért kreáltam ezt a másikat - mert úgy érzem, meg kell osztanom ezeket a dolgokat.)

Messze vagyok (mindenféle értelemben). Mit tehetek messze, március 15-én?

Kokárdát tűzök, és megpróbálom kicsit átlátni a dolgokat.

Eszembe jutnak a régi történelemórák, s amikor a koreai kamaszoknak próbáltam mesélni Magyarországról. Olvasom a virtuális történelemkönyveket, figyelem a jelenlegi politikai helyzetet otthon és a világban, és képtelen vagyok nem csóválni a fejemet.

Hát normálisak az emberek? Eszünknél vagyunk?

Nem véletlen a játszma szó: úgy játszunk egymás és a magunk életével, mint a gyerekek, amikor még nem tanulták meg a szabályokat; akik elveszik a másik dolgát, mert megtehetik, csalnak a kártyában, sértegetnek vagy visszaütnek, ha valami nem tetszik, és akik sokszor nagy ívben tesznek rá, hogy a másikkal éppen mi történik.

És nahát, legtöbbször ezek kezében van a hatalom, a pénz, a befolyás, nyilván, megszerezték, amit pillanatnyilag akartak.

De a '48-as forradalom, vagy a magyar történelem bármely eseménye nemcsak akkor nem volt hiábavaló, ha most demokrácia van és szólásszabadság, reményeink szerint legalábbis, hanem akkor is, ha meglátom: változás akkor történik, ha akarjuk, és teszünk érte. Együtt. Akár feláldozva a személyes kényelmünket.

Itt nincs most hóvihar, mint odahaza, de a híre elért, lehet, kell hozzá a virtuális és valóságos veszteglés, hogy lelassítsak és végiggondoljam: én merre tartok, mi merre tartunk (hiszen szerencsére sohasem késő egy másik úton elindulni).És hogy lássuk, hogy ha együtt csinálunk valamit, és túllépünk a magunk kényelmén, akkor haladnak a dolgok, és nem hátrafelé.

És most, hogy egyre világosabban látszik, hogy valami nem stimmel az országban, és hogy tenni kell valamit, elénk lebbennek és kihangsúlyozódnak a példák, hol előre, hol utólag: Cipő és a Republik, akik nagyon sokat adtak a magyaroknak a zenéjükkel, szövegükkel, emberségükkel,

és Ferenc pápa, akinek az alázatából van mit tanulnunk.

Így is lehet csinálni.

Kamaszkoromban egyik kedvenc versem volt Petőfi Akasszátok föl a királyokat című műve, még szavalóversenyen is mondtam, noha nyilván a felét sem értettem. De benne vibráló lendület és az akarat nagyon megfogott. Ma már persze szelídebb húrokat pengetek, ha tehetem, és nem akarok senkit bántani.

Ha ma verset kéne választanom, ez lenne:

Nádasdy Ádám: Vacsora előtt

Uram, ha megfacsarsz, miként egy citromot,
ha néha bérbeadsz, mint régi birtokot,
ha álmokkal zavarsz és angyalodat küldöd,
hogy ágyam széléről fülembe súgja: "züllött!",
Uram, ha megvonod kéken az ereket,
ha bambaságot adsz, munkát, vagy gyereket,
ha elrontod a nap értékesebb felét,
s én direkt nem teszek egy lépést sem feléd,
ha válasz nélkül küldöd rám az éjfelet,
mi más marad nekem, mint hogy szeresselek?